x

Tipikus Fehér Kornél vers: úgy gondolja, hogy amit ő lát, azt mindenki látja, és amit ő érez, azt mindenki érzi. Ezért csodálkozik, hogy az emberek miért nem értik a verseit. 

Itt az ideje, hogy elmagyarázzam, miért infarktusos a szerelem. Ez az egyetlen jól sikerült vers a feleségemről. Még csak 44 éve élünk együtt. Még csak 50 éve ismerem. Érthető, hogy nem volt időm eddig írni róla, vagy írni neki. Viszont történt egy váratlan, kis híján tragikus esemény, ami szinte kikényszerítette az írást. Ez a vers maga a történet: Esti szexszel indul a cselekmény, házastársak között nem ritka az ilyesmi. És az sem ritkaság, hogy szex után elalszik az ember. A rádió halk zenéjére valószínűleg szex nélkül is menne a dolog, de így még jobb. Meglepő módon azonban az álomban folytatódik az este és az utolsó üdülés képei színesítik az éjszakát. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen éjszaka után vidám lesz az ébredés, de a reggel mindig nehéz. A mosolygós feleségnek persze nem, de a ház ura mindig talál valami kivetni valót a reggelben. Hiába, a hétköznapok egyhangúsága, a munkahelyi kihívások megkeményítik a férfiszíveket, könnyedén becsúszhat egy-két sértő szó. Ebbe azonban nem szokás belehalni. Ezért érthetetlen és felfoghatatlan az a pár mondat a kórházi nővérkétől. Szívinfarktus? Az én életvidám feleségem majdnem meghalt? Ijedtség, bűnbánat, jaj, most mi lesz? Jaj, hogyan tovább? Minden elsötétül, elrohad, komorrá válik útban a kórház felé. Gyötrelmes és megrendítő a várakozás az intenzíven az orvosra. Egyedüli remény, a jól ismert csillogó szempár felfedezése a csövekkel terhelt ágyban. 

Ennyi a történet. Ezt próbáltam megírni úgy, hogy minden sor 13 szótagból álljon - mivel tudom, hogy a feleségem szerencsétlen számnak tartja. Az infarktus szó létrehozása a kezdőbetűkből már csak hab a tortán: egy olyasmi apró bravúr, mint átélni magát a szívinfarktust.